Augusztus 4-től ismét elérhetők lesznek a vízfelületeken használható szúnyogirtó tabletták a XV. kerület lakói számára. Cserdiné Németh Angéla polgármester mai közleményében emlékeztetett: bár az önkormányzat minden évben megrendeli a kerületi szúnyoggyérítést – a következő akció várhatóan az augusztus 11-i héten lesz –, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez önmagában sokszor nem elegendő a szúnyogok jelentette kellemetlenségek megszüntetésére.
Az idei évben is elérhetővé teszik az Aquatain Drops névre hallgató, vízfelületeken alkalmazható szúnyogirtó tablettákat, ezzel segítve a családi házas és kertvárosi lakosok védekezését. A polgármester kiemelte: a lakosság aktív szerepvállalása elengedhetetlen, hiszen a kisebb kerti tavakban, vízgyűjtőkben, hordókban megtelepedő szúnyoglárvák ellen hatékonyan csak helyi beavatkozással lehet fellépni.
A tablettákat a kerületi lakcímkártya bemutatása után két helyszínen lehet átvenni. A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Bocskai utca – Illyés Gyula utca sarok) hétfőn 8 és 18 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 8-tól 16:30-ig, pénteken pedig 8-tól 12:30-ig. A másik átvételi pont a Pestújhelyi Közösségi Ház (Szűcs István utca 45.), ahol hétfőtől péntekig 10 és 17 óra között várják a lakosokat.
Az önkormányzat ezzel a kezdeményezéssel abban bízik, hogy közös erőfeszítéssel sikerül csökkenteni a szúnyogok számát, és elviselhetőbbé tenni a nyári estéket a kerületben.