Fokozódik a kánikula: figyelmeztetés adtak ki az egész országra

Továbbra is nagyrészt felhőtlen időre van kilátás, de délutántól nyugat, északnyugat felől kevés – főként magasszintű – felhőzet már besodródhat a Dunántúlra. Estefelé az északnyugati határnál nem kizárt zápor, zivatar. A délies, majd estétől az északnyugatira forduló szelet az Észak-Dunántúlon egyre több helyen élénk, néhol erős széllökések kísérik. Zivatar esetén átmenetileg viharos lökés sem kizárt.

Délután 34 és 39 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Késő este 21, 29 fok valószínű – írta a HungaroMet.

A meteorológiai szolgálat az egész országra figyelmeztetést adott ki, mert a napi középhőmérséklet jellemzően 25 fok felett, nagyrészt 25 és 28 fok között alakul. Több helyen másodfokú, narancssárga jelzés van érvényben.

Az északnyugati határvidéken csütörtök este nem kizárt zivatar, és ekkor – kis eséllyel – az északnyugatira forduló szelet viharos lökések (65-70 km/h) kísérhetik az Észak-Dunántúlon.

A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön. – közölte a vasúttársaság az MTI-vel. Azt írták, hogy 10 és 17 óra között a készlet erejéig a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál osztanak palackozott vizet. A Volán budapesti, a Népligetnél lévő és kelenföldi autóbusz-állomásain, valamint a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain, továbbá a HÉV négy budapesti végállomásán is adnak frissítőt utasaiknak – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük