Zivatar, szélvihar hózápor – kemény hidegfront csap le az országra

Erős hidegfront közelít észak felől, amely már szombat délutántól érezteti hatását. A Hungaromet Zrt. előrejelzése szerint nemcsak a szél erősödik meg, hanem záporokkal, zivatarokkal, sőt hózáporral is számolnunk kell. A vasárnapi nap időjárása már kifejezetten télies lehet, a hét elején pedig fagyokra is készülhetünk.

A szél már szombaton többfelé északnyugatira, északira fordul, és egyre több helyen válnak a lökések erőssé, viharossá. Kiemelten érintett lehet az ország északkeleti része, a Bakony, valamint a Balaton térsége, ahol akár 70-80 km/h-s széllökések is előfordulhatnak.

Zivatarokra is készülni kell, főként az északkeleti országrészben és a Tiszántúlon. A záporokat viharos szél és apró szemű jég kísérheti, a legerősebb zivatarcellákban akár 90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak. Bár estére csillapodik a zivatartevékenység, éjszaka és vasárnap napközben újabb záporok, havas eső záporok és hózáporok is kialakulhatnak, főként a Duna–Tisza közén.

Fagy ugyan még vasárnap hajnalban csak kevés helyen fordulhat elő – főként az északi, szélvédett területeken –, hétfőtől viszont már nyugodtabb légköri helyzet alakulhat ki. A szél mérséklődik, a derült égbolt pedig kedvez a hőmérséklet gyorsabb éjszakai csökkenésének. A fagy mértéke és területi eloszlása ugyanakkor továbbra is a felhőzettől függ majd.

Az aktuális előrejelzések és veszélyjelzések a met.hu oldalon követhetők nyomon, érdemes figyelni a tavi viharjelzéseket is, különösen a Balaton környékén. Aki hétvégére szabadtéri programot tervez, annak mindenképp számolnia kell a zordabb fordulattal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük