Hivatalosan is visszavonult Azahriah

Azahriah hivatalosan is visszavonult, a pozsonyi koncertje végén elköszönt a közönségtől.

Azahriah, vagyis Baukó Attila már korábban bejelentette a visszavonulását, a hétvégén pedig el is köszönt a közönségtől Pozsonyban, ahol az európai turnéja véget ért. 

„Lehet olvasni a médiában, hogy megfáradtam, meg ilyenek, én nem érzem magam fáradtnak, de arra kell az idő, hogy amikor visszajövök legközelebb, akkor a lehető legjobb műsort adjuk nektek”. – mondta a jelenlevők szerint Azahriah, aki a koncert végén arról is beszélt, hogy számára az eddigi karrierje során nem a pénz vagy a stadionkoncertek jelentették a legtöbbet, hanem hogy a zenéjével az embereket is sikerült egymáshoz közelebb hoznia.

Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb, de biztosan érzem, hogy az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig. Őszintén hálásan köszönöm nektek az elmúlt 3 év pörgést, nagyon vigyázzatok magatokra, keressétek a saját utatok és minden erőtökkel a fejlődésen legyetek, és hogy szeretettel/megértéssel álljatok embertársaitokhoz. Nov. végén jön a film/pusi koncertfilm, most meg lemegy az Európa-tour, eztán egy darabig felszívódok” – írta akkor a YouTube-csatornáján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük