Csökkenteni fogják a sebességhatárt a Szentmihályi úton!

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégia célja, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenjen a budapesti közúti közlekedés halálos áldozatainak száma, 2050-re pedig nullára. Jelenleg hetente egy ember hal meg a fővárosban közlekedési balesetben, hangzott el egy háttérbeszélgetésen, amit a BKK tartott, és ahol részletesen ismertették a fővároson belüli közlekedés sebességszabályozásának részleteit, írja a Totalcar.

A BKK adatelemzői megvizsgálták az elmúlt kilenc év rendőrségi baleseti statisztikáit, illetve ehhez hozzávették a Waze felhasználói által jelentett helyzeteket is, amelyek között számos olyan kisebb baleset van, ahová rendőrt nem hívtak a helyszínre. Az adatokat a mesterséges intelligencia is értékelte, figyelembe véve, hogy mi befolyásolhatja a balesetek kockázatát, kiszűrték azokat az útszakaszokat, ahol a sebességcsökkentés lehet a biztonságosabb közlekedés kulcsa. Az AI 90 százalék feletti pontossággal jósolta meg a balesetek számát. Ez alapján lehet priorizálni, hol kezdjék a sebességcsökkentést, hol érhetik el vele a legnagyobb hatást.

Először az I. kerületi Attila út Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszán módosítják a legnagyobb megengedett sebességet 50-ről 40-re.

A következő lépésben a Szentmihályi út egy közel 1 kilométeres szakaszán csökkentik a sebességhatárt 60 km/h-ról 50-re, amitől a baleseti statisztika 45 baleset/év/km-ről 18-ra változhat. A további útszakaszokat hétről-hétre folyamatosan vonják majd be a programba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük