Jelentősen emelkedtek az árak a Balatonon

A tavalyi évhez képest 10-15 százalékkal emelkedtek az árak a Balatonon. A büfék üzemeltetői szerint a drágulás a magas rezsiköltségekre vezethető vissza. A kilátogatók közül volt egy pár, amely 25 ezer forintot költött egy nap.

Két palacsinta 1500 forint, egy sima lángos 1800, fél liter üdítő pedig majdnem ezer forint. A strandok büféiben 10-15 százalékos volt az áremelés. A vendéglátósok ezt a megnövekedett költségeikkel magyarázzák, de azt mondják, figyelembe veszik a vásárlók lehetőségeit is – számolt be az RTL Híradó.

Az egyik büfé ügyvezetője elmondta: 

A frissensültek ilyen 3-4 ezer forinttól indulnak. Természetesen a palacsinták adagárban vannak, ott jóval olcsóbbak a dolgok. Hát ez az egy főre nagyjából ilyen 4500-5000 forint, hogyha valaki jól szeretne lakni.

Egy nyugdíjas házaspár elmondása szerint a nekik járó kedvezményekkel együtt nagyjából 14 ezer forintot költenek egy nap. Egy másik kilátogató pár szerint körülbelül 25 ezer forintot költenek, amiben benne van egy hajóút, az útiköltség és egy étkezés is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük