Egy V. kerületi étterem dolgozója kért segítséget szeptember 27-én, mivel egyik vendégüket előzőleg egy XV. kerületi buszmegállóban bántalmazta egy férfi. Egy arra járó nő és a lánya léptek közbe, akik a 17 éves sértettel együtt buszra szálltak, és a belvárosi vendéglátóhelyre mentek.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. november 1-ig – elrendelte a lányt bántalmazó férfi letartóztatását, akit kapcsolati erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A gyanú szerint a férfi több alkalommal bántalmazta kiskorú élettársát az utcán és az otthonukban is. A sértettet rendszeresen bezárta a lakásukba, elvette a lány kulcsát és telefonját, és a menekülését is megakadályozta.
A gyanúsított többször megfenyegette a lányt azzal, hogy ha bárkinek szól a sérelmére elkövetett cselekményekről, illetve, ha miatta ismét beviszik a rendőrök, akkor megöli őt, írja a 24.hu.
A tájékoztatás arra is kitér, hogy a terhelt ezen felül az egyik bántalmazást megelőzően marihuánát szerzett és fogyasztott.
A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén súlyos testi sértés bűntette kísérletének, kábítószer birtoklása vétségének, kapcsolati erőszak bűntettének és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének minősülhet. Az ügyészség a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a terhelt letartóztatását indítványozta.
Kiderült az is, hogy a terhelttel szemben korábban már indult büntetőeljárás a sértett 2025 júniusában történt bántalmazása miatt. Ezt követően a férfi a lányt megfélemlítette, továbbra is bántalmazta, valamint fenyegetéssel akadályozta őt abban, hogy a bántalmazásokról a nyomozó hatóságot értesítse.