A Nagy-Budapest 75 emlékév alkalmából elindul a Főváros első vándorkertmozija, a Road Movie – hét kerületben, hét magyar filmsikerrel. A kertmozikban különleges helyszíneken ingyenesen mozizhatunk.
A Nagy-Budapest 75 emlékév részeként egyedülálló nyári programsorozattal várja a főváros a mozizókat: Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés. A Budapest Film Zrt. és a Budapesti Művelődési Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat célja, hogy Budapest városrészeinek rejtettebb, szokatlanabb terei is bekerüljenek a kulturális körforgásba, egyúttal méltó megünneplése Nagy-Budapest létrejötte 75. évfordulójának.
1950. január 1-jén huszonhárom környező települést – köztük olyan városokat, mint Újpest, Csepel, Kispest vagy Pesterzsébet – csatoltak Budapesthez. Ezzel a főváros területe több mint kétszeresére, lakossága pedig másfélszeresére nőtt. Ez volt a legnagyobb közigazgatási átalakulás az 1873-as városegyesítés óta.
A Road Movie 2025 kertmozisorozat július 17-én indul a Pesterzsébeti Strandfürdőn, ahol a kultikus Csinibaba című filmet vetítik. A következő hetekben többek közt a Kondor Béla Közösségi Ház, a RAM, a Bikás park és a DunaFok Szabadidőközpont is kertmozivá változik, olyan klasszikusokkal, mint A tanú, a Megáll az idő, a Legényanya vagy a Macskafogó.
A program minden eseménye ingyenesen látogatható, a vetítések a sötétedéshez igazodva, 20:00 és 21:00 között kezdődnek.
ROAD MOVIE 2025 – Vetítési időpontok és helyszínek:
- július 24.
Kondor Béla Közösségi Ház: Idő van – 20:30
- július 31.
RAM: A tanú – 20:30
- augusztus 21.
Pünkösdfürdői Strand: Sose halunk meg – 20:00
- augusztus 21.
Bikás Park: Megáll az idő – 20:00
- augusztus 28.
Pestújhelyi Közösségi Ház: Legényanya – 20:00
A vetítések előtt és után a szervezők rövid beszélgetésekkel, meglepetésvendégekkel is készülhetnek. További részletek és információk olvashatóak a Budapest Kertmozi oldalon.