Különleges délelőttben lehetett része a XV. kerületi általános- és középiskolásoknak, akik a Pólus Moziban nézték meg a Szív bajnokai című inspiráló filmet. Az eseményen közel 250 diák vett részt, akik nemcsak egy tanulságos történetet láthattak a vásznon, hanem egy igazán elgondolkodtató előadást is hallhattak.
A filmvetítést követően Kékesi „Mandarin” Alexandra, romaügyi szakértő vezette a feldolgozó beszélgetést, amely az elfogadás és az előítéletek lebontásának fontosságára világított rá. A program célja az volt, hogy a fiatalok nyitottabbá és érzékenyebbé váljanak mások iránt, miközben megértik a különböző élettörténetek mögött húzódó nehézségeket és értékeket.
Gyurkó Dániel alpolgármester, aki szintén részt vett az eseményen, kiemelte, mennyire fontos, hogy a kerületben élő fiatalok ilyen programokon vehessenek részt. Mint mondta: „Az elfogadásról és az előítéletek lebontásáról szóló kezdeményezések kulcsszerepet játszanak abban, hogy egy nyitottabb, befogadóbb közösséget építsünk.”
Ez a különleges délelőtt nemcsak a diákoknak, de minden résztvevőnek emlékezetes és tanulságos élményt nyújtott, amely talán hosszú távon is formálhatja a fiatalok szemléletét.