Újabb területet vont ki a helyi közösség ellenőrzése alól a kormány: a hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a XV. kerületben, a Pólus Center közelében megvalósuló ingatlanfejlesztés „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak” minősül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fejlesztő – Balázs Attila erdélyi NER-milliárdos érdekeltsége – szinte minden építési, környezetvédelmi és településrendezési szabály alól felmentést kapott.
A rendelet célja – ahogy az indoklásban áll – a beruházások „gyorsabb, egyszerűbb és egységesebb” megvalósítása. A valóságban azonban ez annyit tesz: az állam félreállítja az önkormányzatot és a lakosságot, hogy semmi se akadályozza a betonozást.
A dokumentum kimondja, hogy a projekt során nem kell figyelembe venni a kerület vagy a főváros településrendezési terveit, sőt, a helyi építési szabályzat előírásait sem. A beépítés mértéke akár 60 százalék is lehet, az épületmagasság pedig elérheti a 65 métert – ez jóval meghaladja a környék kertvárosias, alacsony beépítésű karakterét.
A kormányrendelet értelmében a telekalakítási, földmérési és engedélyezési eljárások határideje a szokásos 15 napról mindössze 8 napra rövidül, a helyi tervtanács véleményét pedig nem kell megvárni. Az építési és használatbavételi engedély kiadásának nem feltétele a szükséges közmű- és közlekedési infrastruktúra megléte sem – vagyis az is előfordulhat, hogy a beruházás hamarabb elkészül, mint a hozzá szükséges utak és közművek.
A szabályok a zöldfelületek rovására is enyhülnek: a véderdőként nyilvántartott területek beszámíthatók a zöldfelületi arányba, még akkor is, ha azokat részben burkolják. Engedély nélkül kivágható minden 10 centiméternél kisebb törzsátmérőjű fa, a parkolóhelyek számát pedig a kötelező minimum 60 százalékára csökkentették.
Mindezek mellett a kormány azt is előírta, hogy az új szabályok a már folyamatban lévő ügyekre is vonatkoznak, így az önkormányzat gyakorlatilag semmilyen eszközzel nem tud beleszólni a fejlesztésbe.
A beruházás Balázs Attila érdekeltségéhez köthető, aki több hasonló kiemelt projektben is érintett országszerte. A XV. kerületi helyszín a Pólus Center közelében található, és egyelőre nem tudni pontosan, milyen funkciójú épületeket terveznek ide.
A helyi közösség számára mindez újabb példája annak, hogyan veszíti el Budapest fokozatosan a beleszólását saját városszövetének alakulásába. A kormány a „gyorsítás” jelszavával valójában leépíti az átláthatóságot, a szakmai kontrollt és a lakossági részvételt – a város pedig egyre kevésbé a benne élőké, és egyre inkább a kormányhoz közel álló befektetőké lesz.