Erzsi nénit, a XV. kerület megbecsült lakóját köszöntötték 90. születésnapján ezen a héten. Az ünnepségen részt vett Gyurkó Dániel alpolgármester is, aki közösségi oldalán osztotta meg a megható találkozás pillanatait.
Erzsi néni a Drégelyvár utcai lakótelep egyik első beköltözője volt, ahol már az újpalotai városrész születésénél jelen volt. Hivatása szerint óvónőként dolgozott a Molnár Viktor utcai óvodában, ahol generációk nőttek fel gondoskodó kezei alatt. A gyerekek egyszerűen csak „nagymamának” hívták, szeretete és bölcsessége ugyanis mindenkit magával ragadott.
A családjában is tovább él a hivatástudat: lánya az édesanyja példáját követve szintén óvónő lett. Erzsi néni gyermekei és unokái szintén a kerület óvodáiba jártak, így a család több szálon is kötődik a közösséghez.
A kerület vezetése nevében is boldog születésnapot kívánunk Erzsi néninek, akinek élete és munkássága valódi példakép lehet a fiatalabb nemzedékek számára.