A Tisza Párt tegnap bemutatott három jelölt-jelöltet a 13. számú választókerületben, és nagyjából tíz percbe sem telt, hogy világossá váljon: ez a körzet valószínűleg nem tartozott a párt stratégiai prioritásai közé. Sőt, inkább úgy néz ki, mintha utolsó pillanatban próbálták volna betölteni a rubrikákat – a „valakit muszáj írni oda” szemlélettel.
A leglátványosabb eset persze Reketye-Trifán Zoltáné, akinek bemutatkozása az éjszaka és a délelőtt közötti néhány órában teljes karakterfejlődésen ment át. Hajnali 1 óra után még megható részletességgel idézte fel óbudai gyökereit, sőt dédnagyapját is, aki „Óbuda építésze” volt. Aztán 10:46-ra – mint egy rosszul sikerült photoshop – mindez eltűnt. Se Óbuda, se építész felmenő, se lokális identitás. Csak egy steril, semmibe nem kapaszkodó szöveg maradt utána. Az emberben óhatatlanul felmerül: egyáltalán tudták-e, hová akarták indítani?
De hát mit lehet tenni, ha egyszer nincs ember? A 13. OEVK nem az az easy win körzet, ide nem tolonganak a politikai celebek. Így aztán jutott egy helyben élő, valóban beágyazott, hiteles újpesti tanár; jutott egy harminc körüli jelölt, aki minden szöveg alapján már túl van két életen és három karrierváltáson; és jutott egy harmadik, akinél még reggel sem volt teljesen tiszta, hogy a párt pontosan melyik irányba szeretné állítani.
A végeredmény így inkább emlékeztet egy utolsó pillanatos házifeladatra, amit az ember a határidő előtt tíz perccel próbál befejezni, mint egy tudatos, átgondolt jelöltállításra. A választókerület lakói pedig garantáltan érzik, ha a jelöltjük valóban helyben él, helyben dolgozik, helyben mozog – vagy épp csak annyira van jelen, mint a hajnali szövegben még szereplő, de reggelre már teljesen eltűnt óbudai családi legenda.
Hogy november 30-án ki lesz a befutó, majd kiderül. De az már most biztos: a Tisza Párt ebben a körzetben nem túl mély merítésből dolgozott. Inkább abból, ami épp kéznél volt.
