Október 25-ről 26-ra virradó éjszaka ismét átállunk a téli időszámításra: vasárnap hajnali háromkor az órákat vissza kell tekerni kettőre. A legtöbbek számára ez egy órával hosszabb alvást jelent, a közlekedésben viszont néhány apró változást is hoz.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a fővárosi éjszakai buszok többsége – különösen az óránként vagy félóránként közlekedő járatok – mind a nyári, mind a téli időszámítás szerinti hajnali órákban közlekedni fognak. Néhány ritkábban induló járat esetében azonban az indulási idők módosulnak, ezért érdemes a frissített menetrendet ellenőrizni.
A vasúti közlekedésben a Mávinform közlése alapján szintén több vonalon lesz kisebb korrekció. A változás érinti a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Esztergom, a Budapest–Székesfehérvár, valamint a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalat is. A Szeged–Hódmezővásárhely TramTrain két szerelvénye szintén az érintettek között van.
Az óraátállítás nemzetközi vonatokat is érint: többek között a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCity, valamint a Kijev és Budapest közötti Hortobágy és Transcarpathia járatok menetrendje is igazodik a változáshoz.
A Volánbusz helyközi vonalain öt viszonylatban lesz módosítás – többek között az Érd, Kunszentmiklós, Kiskunhalas és Cibakháza térségében közlekedő járatok esetében. Helyi szinten Szeged és Dunaújváros buszközlekedése is érintett.
A pontos részleteket és friss menetrendeket a mavcsoport.hu/mavinform oldalon lehet megtekinteni. Vasárnap tehát nemcsak az órák, hanem néhány indulás is visszaugrik – a biztonság kedvéért érdemes kétszer ránézni a menetrendre.