Rendőri védelmet kap az Újpalotai Vásárcsarnok

Cserdiné Németh Angéla polgármester és Makai Ferenc közrendvédelmi tanácsnok sajtótájékoztatót tartott október 9-én az Újpalotai Vásárcsarnok mellett. A két politikus hivatalosan is bejelentette, hogy október második hetétől heti rendszerességgel rendőrök és önkormányzati rendészek járőröznek majd a piac környékén, illetve a közeli közterületeken. – írja a Csokonai15.

„A járőrszolgálatot az önkormányzati túlórakeretéből finanszírozzuk – mondta el Makai Ferenc –, és remélhetőleg hamarosan a lakosság is érzékelni fogja ennek a hasznát.” A polgármester azt hangsúlyozta, hogy a rendőrséggel egyeztetve szavatolni szeretnék, hogy ezt az önkormányzat által finanszírozott túlórát a rendőrök kizárólag a XV. kerületben tölthessék el. „Ez a megállapodás tavaly is működött, remélhetőleg idén is így lesz” – tette hozzá.

A bejelentés szerint az október 6-i héttől kezdve hetente egy napon nyitvatartási időben egyenruhás rendőrök és rendészek járőröznek majd a piac környékén, illetve Újpalota frekventált helyszínein. Az akció célja a láthatóság, illetve a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése.

A kerületi önkormányzat a túlórakeretből finanszírozza az egyhetes összevont kerületi járőrözéseket is. A tavaly indított, és egyszer megvalósult akciót idén már két hasonló „bevetés” követte. – derül ki a cikkből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük